2. fejezet(folytatás)

Őrző egy kólásüveggel a kezében lépett be a gyengélkedőbe. Látványa igen heves reakciót válthatott ki a többiekből, hiszen egyszerre  elejtettek le mindent, ami a kezük ügyébe került: poharat, újságot, az egyik rab még a tollát is elejtette a kezéből, amivel éppen a combjára helyezett keresztrejtvényét fejtegette. Látszólag sokan tartanak tőle, pedig csak nagyon kevesen ismerik rabságának valódi okát: az eset még a nyolcvanas évek legvégén történt, egészen pontosan egy panellakás második emeletén. Őrző, akit polgári nevén Gézának hívnak pénzbehajtással, és egyéb illegális tevékenységgel kereste mindennapi betevőjét, amit  kiegészített  pár órás  tisztességes bútorszállítással. Az egyik ilyen meló alkalmával társával egy szekrénysort kellett felcipelnie a második emeletre. Valami vállalkozóféleségnek kellett, aki frissen megörökölt lakását szerette volna igényesen berendezni.  A nem éppen egyszerű művelet után a bútort  a helyére próbálták illeszteni, amikor az váratlanul megrepedt, és kettétörte az egyik keresztlapot. A tulajdonos persze azonnal észrevette a dolgot, és rátámadt a szállítókra. A két munkás még egy darabig bizonygatta az igazát, hogy a bútor nem a hibájukból vált használhatatlanná, de a férfit nem igazán hatotta meg  a védőbeszéd, és megpróbálta kifizettetni az okozott kárt. A történet itt vált igazán komollyá: szemtanuk szerint Géza olyannyira elvesztette a fejét, hogy a földön lévő villáskulccsal felismerhetetlenségig verte a vitatkozó férfi koponyáját, aki azonnal belehalt az ütlegelésbe.

Őrző idebent nem tartozik egyik bandához sem, még is mindenki a kegyeiért esedezik - valamiféle jézus-féleséget tisztelhetnek a személyében. Való igaz, egy cseppet még hasonlít is a mindenhatóra, bár kétlem, hogy ez számára  tudatos dolog lenne, csupán csak göndör haját szerette kiengedve hordani. A nevét onnan kapta, hogy  kiterjedt kapcsolatainak segítségével  bármit képes volt elintézni, ami a külvilággal kapcsolatos: feleség, szerető, rendezetlen számla, szinte minden, amit megfelelően honorálnak, vagy ami Őrző érdekét kellőképpen kiszolgálja . Mondhatnánk úgy is, hogy ő őrködik a rabok személyes dolgain.

Amint elhaladt a fehérszínű ágyak között, a kólásüveg szélét végigzörgette a rácsokon, hogy félelmet keltsen a többi elítéltben. Megrémült tekintetek kereszttűzében leült az ágyam szélére, és átnyújtotta az időközben összerázott kólásüveget.

- Most ezt igyam meg? – kérdeztem tőle meglepődve.

- Ahogy akarod, nekem mindegy… Mi van veled?

- Megvagyok! Voltam már jobban is, de hagyjuk, nem ezért hívtalak ide.

- Mit akarsz?

- Van egy kis gondom.

- Na ne mond, milyen érdekes…

- Nem arról beszélek, azt  megoldom valahogy, most a Judit levele sokkal fontosabb.

- Milyen levél?

- Olvasd…

Őrzőn kívül soha senki nem olvashatta el Judit papírra vetett gondolatait, de akkor úgy éreztem, hogy azonnal cselekednem kell, ha nem akarom megvárni az ajtó előtt kopogtató tragédiát.

- Tipikus – nézett fel Őrző az olvasás után -, sok hasonlóval találkoztam ittlétem során.

- De ez nem szokványos – csattantam fel hírtelen – Judit ezt teljesen komolyan gondolta.

- És akkor mi van ha ezt komolyan gondolta, talán leugrik az emeletről?

- Fogd be a pofád, nincsen jogod így beszélni a feleségemről.

- Így beszélni a feleségedről? Mi van veled ember, Roni pengéje kimetszette az értelmet a fejecskédből? Ez nem az a hely,  ahol irányíthatod a külvilágot, sokkal inkább a kinti világ fogja befolyásolni a te kibaszott életedet. Sajnálom Elemér,  nem tudom miben segíthetnék neked.

- Pedig én már azt is tudom.

- Ne beszélj, iszom szavaidat?.

- Nekem  szükségem lenne egy  megbízható emberre, aki odakint egyengetné az én Juditom életét, neked meg van egy Gábor nevezetű unokatestvéred, aki ott lakik az utcánk végében. Természetesen megfelelően honorálom a szolgálatait.

- Miféle szolgálatról beszélsz?

- Nincs más választásom ember! Vagy ez, vagy a halál, te melyiket választanád?

- Hogyan kívánod elintézni?

- Az eddig megszokott módszerek szerint, de nem szeretnék feltűnést kelteni.

- És mi lesz velem? Mi a biztosíték arra, hogy Roni nem fog  keresztre feszíteni, miközben te hős szerelmesként ugrándozol? Nem szeretném, ha hiába strapáltatnám Gáboromat, na meg én sem szoktam ám ingyen melózni.

- Mennyit kérsz?

- Még nem tudom, az a munka hosszától fog függeni. Talán egy százas, de az is lehet, hogy kettő.

- Rendben! Gyorsan kell cselekedni, mert a levél múlt heti, ki tudja meddig fajultak a dolgok azóta .

- Ez lesz a végzeted Elemér – nézett Őrző a szemembe - , túlságosan sokat kockáztatsz.

- Ami meg van írva barátom, én már semmit sem veszíthetek, de Judit annál többet.

Roni pengéje minden éjjel mélyebbre hatolt a tudatomban, néha úgy éreztem:  sebe örökké a combomon fog éktelenkedni. Szinte epekedtem a percért, hogy végre találkozzak a merénylőmmel -  szembenézzek azzal az emberrel, aki annyira gyávának bizonyult, hogy asztal alá söpörte alattomos tetteit, és most a többi rab előtt játssza a legkeményebb elítélt szerepét. Az orvosok csak jöttek-mentek, és pár nap elmúltával úgy döntöttek, hogy visszatérhetek  jéghideg vasrácsaim közé. Az én időm elérkezettnek látszott, de mielőtt elkísértek volna kicsi Roni karjaiba, személyesen az igazgató jött be hozzám kihallgatni. Kérdezgetett a sakkpartiról, az ebédlőben történt szóváltásról, de mindketten tudtuk, hogy az ilyenfajta beszélgetések csak egy egyszerű színjáték kellékei, amik csak azt a látszatot keltik, mintha a nyomozást tovább folytatták volna. Én már korábban értesültem arról, hogy időközben lezárták az ügyemet, és az egész aktát átadták az irattárnak...

folyt. köv.

" Aki ismeri saját gondolatvilágát, csak is az képes kitörni a börtönéből"

2. fejezet.

Kicsi Roni kihasználva a káosz adta lehetőséget felpattant asztalunktól, és azonnal elfutott a többi rab irányába. Még éreztem, ahogyan magatehetetlen testemet emelgetik a vérvörös padlóról, de azokban a percekben képtelen lettem volna a kommunikációra. Úgy éreztem, szinte kiléptem a valóság mezejéről, és magasból szemlélném a körülöttem zajló eseményeket. Az addig hasogató fájdalom mintha a múlttal kötött volna szövetséget, és egy ismeretlen érzéssel kellett farkasszemet néznem: a félelem idegen szelleme terjedt szét a tudatomban: talán még sem szilánkoktól hemzsegő autópályán fogok elvérezni becsületes emberek karjai között, hanem egy koszos padlón fekve dobban utolsót láncra vert szívem, és felkészületlenül fogok megjelenni a végső elszámoláson. Ha ez az élet a törvényszerűséget követné, bizony ott maradtam volna a sakktáblák fogságában, és az én temetésem lett volna Vadász legfontosabb tennivalója.

De az élet nem volt logikus kedvében, és a legközelebbi emlékképeim már a börtönkórház penésztől átázott falai voltak, aminek nézése közben felötlött bennem egy megmagyarázhatatlan gondolat: vajon miért hagyott a mindenség egy utolsó esélyt az újrakezdésre? Hiszen nem voltam e világra való - életek elmúlása szárad bánattól megkövült lelkemen, és legszívesebben azt kívántam volna, hogy az a  penge egyenesen szívem közepébe landoljon. Roni a szívem helyett a combomat választotta, és ezzel elkövetett egy igen végzetes baklövést: nem volt eléggé precíz ahhoz, hogy kését a combom belső hajlatába merítse -  ezáltal az okozott seb sem lett végzetes, továbbá miután alattomos módon az asztal alatt próbált elnémítani, így nem vált egyértelművé merénylőm kiléte.

Ébredésem pillanatában Galóca teste tornyosult mellettem. A látásom még szürkésszínű világot idézett az ágyam köré, de ha az ember már érzett éles pengét a húsában, akkor ezzel az aprósággal törődik a legkevésbé.

-    Te nem vagy semmi öregem – hajolt felém Galóca –  ilyet csak az istenek szoktak túlélni.
-    Az volnék barátom? – válaszoltam kissé megszédülve.
-    A többiek körében biztos azzá váltál. Hogy érzed magad?
-    Kibaszott szarul, de hagyjuk ezeket a felesleges köröket: azt mondd, mi van Ronival,  elvitték?
-    Nem.
-    Mert?
-    Mert senki sem vallott ellene.
-    Még Őrző sem?
-    Még ő sem. Vadász azonnali vizsgálata ellenére sem mert senki Ronira mutatni. Ahogy lenni szokott, az őrök sem láttak semmit a tömegtől. Ez van Elemér, úgy néz ki, megúszta a görény.
-    Megússza?
-    Meg!
-    A rohadék! De az is lehet, hogy mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha belső körben rendezzük a számláinkat. Mi van Péterrel?
-    Ahogyan hagytad. Elmondtam neked, hogy ne mássz bele Roni játékába, de te nem hallgattál az öregebbre. A kölyök már a föld alatt érezheti magát, de a pakliban  maradt még egy utolsó lap a számodra, jól gondold meg, hogy mire fogod felhasználni.
-    Meggondolni? Még is miről gondolkodjak mostanság Galóca? A következő sakkpartiról, és hagyjam Ronit ekkora fölényben, eljátszva a megbánás legmagasabb iskoláját? Dobjam oda magamat a karjaiba, hogy éjszakánként kedve szerint játszadozzon?
-    Nem erről van szó Elemér! Itt már többről beszélünk egyszerű nézeteltérésről, most már az életed került terítékre!
-    Az életem lenne a tét? ..mintha nem eddig is ezért harcolnánk a kibaszott rácsok között!
-    És mi lesz Judittal?
-    Mi lenne?  Ne gyere itt nekem a felelősségteljes férj szerepével...
-    Maradj szépen a seggeden– intett nyugalomra Galóca - , amíg idebent küzdöttek az életedért, Őrző átadta nekem a feleséged múlt heti levéladagját.  Kicsit furcsa, hogy csak egyetlen egy érkezett…
Galóca benyúlt rabruhájába, és az általa felvarrt belső zsebéből előhúzott egy hófehér borítékot.
-    Most magadra hagylak a levelével, de holnap mindent megbeszélünk.

A börtönélet legfelemelőbb pillanatának kétségkívül Judit levelének felbontását tartottam. Volt abban valami elképesztően erotikus, ahogyan a parfümtől  illatozó papírlapot kibontottam a boríték fogságából, és kezembe véve  magamba szippanthattam feleségem minden rezdülését.  A börtönlakók csak kisebb része kapott levelet a kedvesétől. De mit is jelenthet a szerelem idebent, amikor a legtöbb cellatársamban már megfagytak a kintről behozott emlékképek. Az eleinte sűrű látogatások hétről hétre csak rövidülnek, és sokan azon kapják magukat, hogy már nem is kommunikálnak a külvilággal.  Én a szerencsés emberek közé tartoztam: minden héten két-három levél is érkezett a részemre, és  belső kapcsolataimnak hála a lehető legnyugodtabb körülmények között tudom elolvasni  feleségem összes gondolatát:

Drága Elemér!

Tegnap éjjel ismét rólad álmodtam. Az utolsó találkozásunk alkalmával megígértem Neked, hogy részletesen beszámolok a veled kapcsolatos álmaimról, de alkalmatlan vagyok az ilyesmiket papírra vetni.  Olyan ez nekem, mintha én is cellák között ücsörögnék, és szellemed börtönéből képtelen lennék kiszabadulni.  Hiába való az általad szerezett csodadoktor, és az a tömérdek pirula, amivel kinti barátaid teletömik a zsebeimet,  én már nem tudom elviselni a hiányod által felkorbácsolt érzéseket. Te odabent barátok közt harcolsz a démonaiddal, de én idekint egyedül maradtam Elemér! Amíg Te odabent az életedről elmélkedsz naphosszat, addig én minden percben rettegek egy telefontól, amiben közlik  férjem halálhírét.

Az egyik nap átjött hozzám a Zsuzsa, tudod, aki szerezte az irodaházas takarítást. Úgy terveztük, hogy egész nap sütünk főzünk, és a nap végén felbontjuk a születésnapomra kapott franciapezsgőt. Sohasem fogod megérteni mit éreztem abban a pillanatban, amikor a mi kis bulink végén megjelent Zsuzsa férje, és egy forró csók kíséretében hazavitte kissé spicces feleségét. Igyekeztem barátnő módjára viselkedni, és magamban tartani a feltörekvő féltékenységet, de a bennem kavargó alkohol megtette hatását:  gúnyos megjegyzéseket tettem a szerelmespárra, amit nem igazán fogadtak kitörő lelkesedéssel.  Azóta Zsuzsa nem veszi fel otthoni  telefonját, és a  munkahelyén is folyton letagadják.  Úgy érzem, menten elsüllyedek  szégyenembe, és hiába próbálok uralkodni az ilyesfajta indulatokon, a bennem lappangó gondolatok megfertőzik a tetteimet.

Gyűlölöm az életet nélküled Elemér, és legfőképpen azt gyűlölöm benne, hogy nem képes átlendíteni a bebörtönzött éveiden. Tudom, hogy mindent százszor átbeszéltünk, de amint elhagyom szabadságodat keresztező vaskapukat, szinte azonnal elfelejtem a reménybe kapaszkodó szavaidat, és visszacsúszok az oly gyakran emlegetett reményvesztett állapotába. Mindketten tudjuk, hogy Te sohasem fogsz kiszabadulni a rácsok közül, és én már sohasem fogok megszabadulni a felgyülemlett érzésektől. Az utcán emberek andalognak összefonódva, az én férjem pedig fényévekre távolodott el a valóságtól, hogy egyszer szabadon átölelje feleségét. Ilyenné vált a mi kis életünk kedvesem, és ezen már ember fia semmit sem változtathat.

Légy jó Elemér, a szerelmem őrizze lelkedet.

Judit

folyt. köv.

"A fenyegetés fenntartása gyakran többet ér annak beváltásánál"

1.fejezet(folytatás)

A figuracsata

Elolvasom »

" Ha úgy érzed, hogy ismersz valakit, az egészen biztos jobban ismer téged"

1. fejezet

Elolvasom »

"Az emberi élet oly törékeny virág, ha nem gondozzák a déli széllel tovaszáll."

Bevezető

Elolvasom »